Pécsi Galéria 2009 (fotók: Kalmár Lajos)
március 2, 2009Körképek Rádoki Gyuri szerkesztésében
január 20, 2009További képek itt, (többek között a panorámák kicsit nagyobban)!
Kiállításmegnyitó No:1 – Tóth László lencséjén át
január 20, 2009További képek itt, (többek között a panorámák kicsit nagyobban)!
Lovasi András kiállításmegnyitója
január 17, 2009(Elhangzott 2009. január 14.-én a Pécsi Kisgalériában, Böszörményi István kiállításán.)
Böszével a kapcsolatunk 21 évvel ez előttről datálódik. Neki köszönhetjük, hogy még az utolsó pillanatban magunkra vontuk a Kádár rendszer rendőrségének figyelmét, és aktánk lett ott, ami ugye kell ahhoz, hogy ma verhessük a mellünket, mekkora demokratikus ellenzék voltunk. Bösze ott volt az első Kispál koncerten a Szenesben, és a következőn, ami az egyetem mozijában volt, már Ő diázott. Többek között 56-os képeket a forradalmár mögé, ami akkor maga volt az ellenállás. Aztán még jó néhányszor. Jött utánunk Pestre is, hátizsákkal, vetítővel. Aztán én lassan kikoptam az egyetemről, eldőlt, nem leszek se képzőművész, se tanár, Ő nem lett DJ, ellenben képzőművész lett, és tanár, és még el sem ment a városból, mint ahogy én se, ami legalább is azt sejteti, hogy megkötöttük saját kompromisszumainkat, és lett egy csomó mindenünk, amit negyvenpárévesen már illik begyűjtenie az embernek, ha úgynevezett „rendesember”. Ez azért sem annyira magától értetődő az Ő esetében, mert fiatal korunkban Bösze maga volt a NAGYBETŰS lázadó. És tulajdonképpen a kiállítás anyagát tekintve, még most is az, és ez számomra rendkívül megnyugtató, hiszen, ha valaki a két évtizedes nagyon szigorúan, következetesen építkező szobrász-életművét egyszer csak otthagyja, és elkezd akasztott meztelen nőket rajzolni, azért az elég érdekes csavar, és azt mutatja, hogy itt, még akármi is lehet, márpedig annál nincs megnyugtatóbb mint, hogy akármi is lehet. Ezek a rajzok kérdőjelek. Emberhalál és embertest. Ezek vannak a képeken, és mivel, igazából a Blikkből is tudjuk, hogy ezek izgatják az embereket, nem csoda, hogy a Böszét is izgatják. Engem is izgatnak, sokszor más sem izgat, csak ez. Nyilván kérdéseket úgy illik a képzőművészetben feltenni, hogy egyre pontosabban kérdezzen az ember, és egyre őszintébben. Ezeken a képeken pontos és őszinte kérdések vannak, olyan kérdések amiket ma már nem illik feltenni sehol, nehogy megzavarjuk vele ájultságunkat. Miért szépek itt a halottak? Miért lettek öngyilkosok mind egy szálig? Miért nem haragszik senki? Mit keres a Bösze is a képeken? Csak nem akar öngyilkos lenni? De akkor miért van néha merevedése? Szóval sok itt a kérdés, és persze ezek csak ilyen álkérdések. Olyanok, amiket a Blikk is feltesz. Ezekre még én is tudom a választ, és ha majd kapok pogácsát meg vörösbort el is mondom. De az igazi kérdésekre nem lesz válasz. Nagy munka még kérdezni is.
2009.01.14 Pécs, Kisgaléria: 17 óra
január 14, 2009Készült a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara Doktori Iskolájának Színerő II. kurzusán (kurzusvezető: Keserü Ilona) 2007-ben Pécsett a PTE MK Képzőművészeti Doktori Iskola támogatásával.
Készült a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara Doktori Iskolájának Színerő II. kurzusán (kurzusvezető: Keserü Ilona) 2007-ben Pécsett a PTE MK Képzőművészeti Doktori Iskola támogatásával.
Készült a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara Doktori Iskolájának Színerő III. kurzusán (kurzusvezető: Keserü Ilona) 2008-ban Pécsett a PTE MK Képzőművészeti Doktori Iskola támogatásával.
Készült a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara Doktori Iskolájának Színerő III. kurzusán (kurzusvezető: Keserü Ilona) 2008-ban Pécsett a PTE MK Képzőművészeti Doktori Iskola támogatásával.
Meghívó
január 10, 2009A Pécsi Galéria és a Vizuális műhely tisztelettel meghívja Böszörményi István szobrászművész kiálításának megnyitására a Pécsi Kisgaléria (Pécs, szent István tér 4.) 2009. Január 14-én, szerda, délután 5 órára.
A kiállítást megnyitja Lovasi András beat-zenész.
A kiállítás megtekinthető Február 13.-ig naponta 10-18, vasárnap 12-18 óráig, keddi szünnappal. Vasárnap a kiállítás megtekintése ingyenes!
A festmények a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara Doktori Iskolájának Színerő I.-III. kurzusán készültek (kurzusvezető: Keserü Ilona) 2007-ben és 2008-ban, Pécset a PTE MK Képzőművészeti Doktori Iskola Támogatásával.